Nincs rá más szó. Besokalltam. Kezdjük az elején.

Orvos akartam lenni. Nem, ez nem igaz: GYÓGYÍTÓ akartam lenni. Olyan ember, aki segít másoknak az egészségük, az életük megőrzésében. Sok mindent hittem, és sokmindenről kiderült, hogy hamis. Azt viszont nem hittem, hogy ennyire nem érdekel senkit.

Ön egészségesen él?

Belegondolt már, hány millió sejt együttes működése, precíziós összedolgozása szükséges ahhoz, hogy Ön most ezt a szöveget olvassa és érti? Belegondolt már, hogyan működik a teste? Miért van az, hogy amit eldönt, azt véghez is tudja vinni? Miért van az, hogy ez a tökéletes egységként működő test, amit birtokol, engedelmeskedik magának? Evidens lenne? Valóban? Nem, egyáltalán nem az.

Tisztában van azzal, hogy mit birtokol, hogy milyen kincset ér az az emberi burok, amiben születésétől fogva létezik?

NÉZZE MEG!

Nézze meg a kezét: hosszú, kecses ujjak, összekapcsolódó csontok, mozgékony ízületek, erős szorítás. Az arca: puha bőr, sűrű haj, puha orrhegy, csinos száj. Alul erős lábak, kiszélesedő csípőcsont, has, bordák, mellkas. Tudja mire való? Sosem gondolkodott el ezen?

Nyilván mindig csak az volt az első, hogy a szellemi mohóságunkat kielégítsük. Tanuljunk, dolgozzunk, haladjunk.. de mégis hova? És mégis hogy feledkezhettünk meg eközben arról a társról, aki egész életünkben végigkísér majd minket: A TESTÜNKRŐL. Hogy lehet az, hogy tehernek érzékeljük, hogy azt mondjuk rá "folyton csak a gond van vele, mert állandóan megbetegszik"?! Hogy lehet teher az, hogy törődjünk a testünkkel, hogy tápláljuk és megvéjük? Hogy juthattunk el odáig, hogy plasztikailag akarjuk átszabni, hogy mindenféle mesterséges vegyületet juttatunk bele, mondván hogy ez "így lesz jó"? Mégis mikor és miért árultuk el magunkat?

Hiszem, hogy ennek nem így kellene lennie, mert nem szabad így lennie. És hiszem, hogy vannak emberek akiket még érdekel a testük egészsége. Nincs nagyobb kincsed a saját egészséges testednél és ezt mindenkinek tudomásul kellene vennie.